header

Bemutatkozás


S.I.R.S.Z Management szűkebb értelemben egy koncertszervező és menedzsment iroda, melynek legfőbb célja a különféle zenei produkciók pályafutásának teljes körű támogatása.

Tágabb értelemben pedig fiatal szakemberek lelkes csapata, akik minden megtesznek azért, hogy az adott zenei előadónak semmi mással ne kelljen foglalkoznia, mint azzal, amit a legjobban szeret…ZENÉLNI!

Így az image építéstől egészen a koncertszervezésig ránk bármikor és bármiben számíthatsz!

Stílusbeli megkötés nélkül folyamatosan keressük a friss tehetségeket, akik úgy érzik előadásuk már megérett ahhoz, hogy a nagyvilág megismerje őket, viszont nem tudják, hogyan is vágjanak bele. Vagy azokat a kiforrott produkciókat, tapasztalt előadókat, akik már tudják, hogy hogyan is megy ez, de a folyamatos szakmai fejlődéshez szükségük van egy biztos háttérre, hogy megfelelő tanácsokkal és a szervezési feladatok átruházásával elegendő időt nyerjenek szenvedélyükre.

Nemcsak zenekarok jelentkezését várjuk, hanem örömmel segítünk azok menedzsereinek is, ha épp nyomdai munkára, vagy pr támogatásra van szükségük!

Azoknak sem kell ezentúl messzire menniük, akik rendezvényt szeretnének szervezni, vagy csak ahhoz keresik a megfelelő zenekart.

Keressétek a Sirszeket, hogy segíthessünk!

Üdvözlettel:

S.I.R.S.Z Management Kft.

sirszlogo

www.sirsz.hu

management@sirsz.hu